Bevezető

Előszó

A filozófia szó jelentése „a bölcsesség szeretete”. Ebből kiindulva Bertrand Russell a filozófust „az igazságkeresés szerelmesének” nevezte. Ha Russel definíciója megállja helyét, akkor a filozófusok érdeklődése látszólag olyan sajátosságok felé irányul amelyek minden emberben fellelhetőek. Végül is mi emberek többnyire bölcsnek és igazságszeretőnek tartjuk magunkat. E két alappillérre támaszkodva keressük életünk célját, próbáljuk felismerni tudatalatti vágyakozásainkat, törekszünk ösztöneink megzabolázására, vagy igyekszünk kielégíteni időnként fellobbanó kíváncsiságunkat létünk eredetéről.

És mégis jogos a kérdés: az átlagembert érdekli egyáltalán a filozófia? Felismerjük, hogy a filozófusok, az emberiség talán legpallérozottabb elméi, évezredeken keresztül olyan kérdéseket feszegettek, amik alkalmanként bennünk is felmerülnek? Olyan kérdéseket, mint például mi az életünk értelme? Van-e igazság és ha van, mi az eredete? Mik a társas együttélés minimális, alapvető szabályai? Vagy éppen, miképpen kapcsolódik a lelkünk a fizikai létünkhöz?

Vajon az emberek mindennapi életében hozott-e gyümölcsöt a bölcsek tetemes munkája?

Nem tudnám megmondani, hogy az idő múlásával járó szellemi formálódás, vagy a világban folyó egyre nyugtalanítóbb események keltették-e fel a kíváncsiságomat a fentiekhez hasonló kérdések iránt. Minden esetre elérkeztem egy olyan ponthoz, amikor meg akartam tudni, hogy itt a második ezredforduló környékén miként befolyásolja mindennapi életemet a „bölcsesség ősrégi szeretete”. Laikus filozófiai bolyongásaim végül elvezettek ennek a könyvnek a  megszületéséhez.

Források

Tallózásaim közben akadtam rá Bertrand Russell brit filozófus „A nyugati filozófia története” című művére. Az először ijesztőnek tűnő akadémiai téma ellenére gyorsan hatalmába kerített a könyvben górcső alá vett gondolatok hosszú sora. Ezek a koncepciók töprengő elmék hosszú sorától gyűlt össze a történelem folyamán, akik koruk ismereteit maximálisan kihasználva törekedtek új eszmék kidolgozására. Ezek a gondolkodók olyan összetett kérdések megvizsgálására vállalkoztak, mint a tudás és tudat eredete, az értékrendszerek kialakulása, az érvelés formái, a hit szerepe a megismerésben, vagy létezésünk eredete és célja. Bár Russel szakavatottságához nem fér kétség, a témakör bonyolultsága miatt nem akartam egyedül az ő értelmezésére támaszkodni. Ezért egy másik forráshoz, az amerikai Will Durant „History of Philosophy" című klasszikus művéhez fordultam (tudtommal a Gondolat Hősei címmel fordították le magyarra).

Ugyan Russell és Durant is törekedett könyvük lehetőség szerinti leegyszerűsítésére, a laikus számára az anyag mégis viszonylag nehezen emészthető maradt. Ekkor találtam rá Richard H. Popkin és Avrum Stroll „Philosophy Made Simple” című könyvére (kb. A filozófiáról egyszerűen; tudtommal a könyvnek nincs magyar fordítása ), ami további útmutatást adott arra, hogyan lehet a filozófiát közelebb hozni az amatőr érdeklődőkhöz.

Végül, a korai filozófia bizonyos kritikus szakaszainak tisztázásában Terence Irwin („Classical thought"  azaz Klasszikus gondolat) és David Luscombe („Medieval thought” azaz Középkori gondolkodás) könyvei segítettek.

Mivel böngészéseim közepette több mint 120 filozófus munkájáról és életéről szóló hatalmas információhalmaz közepén találtam magam, jegyzetelésbe kezdtem, hogy ne veszítsem nyomát az olvasottaknak. Abban a reményben, hogy a vaskos gondolatok közti kalandozásom másokat is az élet alaposabb megszemlélésére ösztönözhet, jegyzeteimet elkezdtem csiszolgatni, és az eredményt ebben a könyvben foglaltam össze.

Írás közben számos WEB forrást is felhasználtam, amiket a szövegben a link megadásával jeleztem. Ezeknek többnyire a filozófiai terminológia tisztázásakor, vagy a történelmi és életrajzi információk kiegészítésekor vettem hasznát.

A három fő forrás - Russell, Durant, Popkin és Stroll – három fölöttébb különböző szempontból közelíti meg a filozófia történet tárgyát. Ezeket igyekeztem egyetlen, egységes képbe kovácsolni. Russell, akinek könyve munkám alapjául szolgált, erős matematikai és logikai rálátással, valamint gazdag történelmi háttérrel fűszerezte az általa bemutatott filozófiai gondolatokat. Bár materialistaként az idealista nézeteket kritikusan szemlélte, ezek értékelése számomra mindig megalapozottságot és korrektségre való törekedést tükrözött. Russel a vallást a metafizikai idealizmus humanizált alkalmazásának tekintette. Ennek megfelelően, a vallási nézőpontokat egy racionális agnosztikus humanista álláspontjából közelítette meg. Könyve jól kirajzolt történelmi idővonalat követett.

Durant egy összetéveszthetetlenül idealista gondolkodó hozzáállásával közelítette meg a filozófia történetét. Mindazonáltal, érzésem szerint többnyire sikerült elfogultságát elfogadható szinten tartania, amikor materialista témákra kerül a szó. Könyve címéhez híven ő is történelmi idővonal mentén foglalta össze a filozófiát. Russelltől eltérően azonban, aki szinte minden neves filozófust bemutatott, Durant a legkiemelkedőbb gondolkodóknak egy kisebb csoportjára összpontosított.

Popkin és Stroll munkájukban nem történelmi idővonalat követtek, hanem a filozófia fő ágai köré csoportosították mondandójukat: metafizika, a tudáselmélet (episztemológia), etika, politika, esztétika, vallás és a logika. Némi betekintést adtak a legfrissebb filozófiai irányzatokba is, amelyek a két korábbi könyv megírásakor csak embrionális stádiumban formálódtak. Ráadásként, Popkin és Stroll egy viszonylag könnyen emészthető frappáns bevezetővel is megajándékozta a logikai szintaxis iránt érdeklődő olvasót.

Általános megjegyzések

Saját titkos filozófusunk

Tapasztalataim szerint a nagyközönség számára a filozófia meglehetősen barátságtalan szó. Ha társaságban szóba kerül, a hallgatók reakciói a jóindulatú legyintéstől és alig rejtett ásításoktól egészen a hitetlen szemforgatásig terjed: Téged ez tényleg érdekel? Úgy érzem, hogy legtöbbünk figyelmét elkerülik a filozófiában rejlő fundamentális értékek. Bár a filozófia tárgya legtöbbünknek elvont „elefántcsont torony-beli” spekulációnak tűnik, a témák között valójában életünk égetően fontos kérdései is terítékre kerülnek. Ezek a kérdéskörök emberi bizonytalanságunk legalapvetőbb forrásait feszegetik: olyan gondolatokat, amelyekkel létezésünk különböző időszakaiban szinte mindannyian tudatosan vagy tudat alatt szembesülünk. Honnan jön az életem? Mi a helyem az univerzumban? Honnan tudhatom, hogy tettem erkölcsös, vagy elitélendő volt? Milyen társadalomban szeretnék élni? Eléggé világosan fejtettem ki a véleményemet?

Már jó ideje arra a felismerésre jutottam, hogy mindannyiunkban egy bimbózó filozófus rejtőzködik, aki szívesen kapcsolatba lépne a másokban is ott bujkáló társakkal. Sajnos a belső filozófusunkat leghatékonyabb lehetséges serkentői, maguk a filozófusok, válaszaikat a filozófiai nyelv megfélemlítő csomagolásába rejtik.

Ebben a könyvben arra törekedtem, hogy a filozófia kínosan precíz, laikusok számára szinte követhetetlen nyelvezetét némi egyszerűsítéssel a mindennapi olvasó számára is követhetővé tegyem. Ebből a célból megpróbáltam a terminológiát leegyszerűsíteni, alkalmanként pedig személyes értelmezésemet vagy észrevételeimet is belefűztem a szövegbe. A bölcselkedés absztrakt mentális gyakorlatát a filozófiai gondolatok és bizonyos aktuális esemény összekapcsolásával is igyekeztem közelebb hozni a mindennapi tapasztalathoz. Bár stratégiám valószínűleg némi csorbát ejt a szakmai hitelességen, reményem szerint kárpótlásként az eszmék ily módon talán hozzáférhetőbbé váltak.

Ki vagyok én, hogy filozófiáról merek írni?

Mivel jómagam csupán a filozófia egyik orvosi diplomával és kíváncsi elmével felvértezett egyszerű csodálója vagyok, nem törekedhettem holmi tudományos értekezés megírására. Ehelyett a saját laikus utamat próbáltam végig követni, aminek során az életben nyert személyes tapasztalataimat és évezredek bölcsességét szándékoztam összevetni. Mivel ezen a kikövetkezetlen úton pusztán röpke kíváncsi pillantásokat vethettem az emberi gondolatok gazdagságára, elsődleges célom gondolat ébresztés lehetett olyan kérdések iránt, amelyeket fontosságuk ellenére csak ritkán vizsgálunk meg. Meggyőződésem, hogy ha készek vagyunk ilyen szellemi gyakorlatra, életünk számos területét jobb eséllyel optimalizálhatjuk majd azzal az egyedüli sajátossággal, ami csak az embereknek adatott meg: az intellektusunkkal.

Mint az eddigiekből kiderülhetett, a szöveg nagy részét forrásaim érdemi részének leegyszerűsítése teszi ki, saját megjegyzéseimmel vegyítve. Az egyértelműség kedvéért a szó szerinti részeket idézőjelbe tettem, vagy külön feltüntettem a forrást. Az adott filozófus vagy filozófia főbb pontjait aláhúzott szöveggel emeltem ki, a saját gondolataimat pedig dőlt betűvel jeleztem.

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért az adott témát egy rövid mondattal mutatom be a tartalomjegyzékben. Ugyancsak az érdeklődés felkeltését kívántam szolgálni azzal, hogy a fejezeteket egy rövid, dőlt betűs áttekintéssel kezdtem. A Függelék-ben az általam legfontosabbnak tartott nyolc filozófiai témáról formált legfontosabb nézetek összegzése kapott helyet. Az index az elektromos kiadásban hyperlink-ként működik.

Mielőtt a bölcsesség tengerébe merülnék, utolsó személyes gondolatként szükséges elismernem egy bizonyos fokú naivitást, ami e könyv kiadására bátorított. Mentségemre szolgáljon, hogy kezdettől fogva számoltam az egész ötlet kétséges kimenetelével, ami talán egy kritikátlanul nagyratörő vállalkozásként végződhet. Ennek egyik oka az lehet, hogy a laikus olvasó minden erőfeszítéseim ellenére is túlságosan nehéznek fogja találni a témát. A filozófiában jártasabb olvasó ugyanakkor a téma megközelítését amatőr munkának, túlzottan leegyszerűsítettnek, vagy akár félrevezetőnek találhatja. Ilyesféle kettős veszéllyel gyakran találkoznak azok, akik az „út közepén” próbálnak meg haladni, végül mégis mindkét oldalról elutasítással találkoznak. Attól a reménytől hajtva azonban, hogy hozzájárulhatok az elmélkedő gondolkodás jó szokássá válásához, vállaltam ezt a kockázatot.

A filozófia egyik alapvető buktatója

Miközben a számtalan versengő filozófiai gondolatok értelmezésén szorgoskodtam, Russell figyelmeztetése visszhangzott a fejemben:

"Még senkinek sem sikerült olyan filozófiát kitalálnia, amely egyszerre hiteles és következetes."

Néhányan hajlandóak voltak hézagokat hagyni az elgondolásaik megbízhatóságában, azaz kompromittálták koncepciójuk hitelességét. Ezért a lazább megközelítésért cserében viszont azt kapták, hogy szinte minden problémára sikerült elfogadható választ találniuk. Ezt a fajta megoldást követte többek között a Szókratész előtti görög filozófusok jó része. Ők a világegyetem megoldhatatlannak tűnő kérdéseit úgy magyarázták meg sikeresen, hogy egy mindenható „kozmikus igazság” működését feltételezték. Bár ennek a „kozmikus igazságnak” a létezésére semmi kézzelfogható bizonyítékot nem tudtak felmutatni, viszont teóriájuk maradék része viszonylag hézagmentesen egységbe állt.

Mások a következetes, feltétel nélküli egyetemes igazság megtalálását célozták meg, de közben tudatosan vagy tudatlanul rendszerük bizonyos pontokon következetlenné vált. Példaként hozhatjuk fel a sztoikus filozófusokat, akik a determinizmus elfogadásával sikeresen megfejtették az univerzum kialakulásának legtöbb részletét. Rendszerüknek azonban egyik alapköve volt a "szabad akarat" feltételezése, ami természetesen nem illett bele a determinisztikus világképbe. A következetesség látszatát (!) úgy tudták fenntartani, hogy a tudatot kivételként tekintették a determinizmus törvénye alól.  

Igaz, hogy még sem a filozófia, sem a természettudományok nem érték el ambiciózus célkitűzésüket, az eddig elért eredmények számos kaput megnyitottak az univerzum titkai felé.

Ahhoz nem fér kétség, hogy történelmileg a filozófia többnyire a természettudományos fejlődés mögött haladt. A filozófiai naivitás vélt védőpajzsa mögé rejtőző laikusként úgy látom, hogy a kvantummechanika felfedezéseivel a természettudományok még nagyobb előnyre tettek szert. Ha a kvantummechanikai bizonytalanság ténylegesen a valóság elengedhetetlen része, akkor felmerül, hogy a metafizikai bizonyosság keresése közben a klasszikus filozófia mindez ideig valami megfoghatatlan Rosetta kő után kutatott. Bizonyosnak látszik, hogy a filozófiát annak tudatában kell újra átgondolni, hogy a bizonyosságot a valószínűséggel váltsuk fel. Russell ezt a gondolatot sokkal elegánsabban fogalmazta meg:

"Korunkban a filozófia talán legfontosabb feladata az, hogy megtanítson bennünket a bizonyosság hiányában élni anélkül, hogy ez a tudat bénítólag hatna ránk…"

Ezen a ponton csak remélni lehet, hogy egy napon úgy a filozófia, mint a természettudományok törekvései sikerhez vezetnek.

A filozófia ágai

A filozófia jóval több mint 2500 évvel ezelőtt kezdődött, és viszonylag hamar több ágra vált szét: metafizika, ismeretelmélet (episztemológia), logika, etika, politika, vallás és esztétika. Az utolsó négy terület tárgya magától értetődő. A metafizika és episztemológia a filozófia messze legnehezebben definiálható ágazatai, ezért kiemelt tárgyalást érdemelnek. A logikát többnyire az ismeretelmélet eszközként a tekintik, bár elveit az összes többi ágban használják.

Metafizika

A filozófia e legszélesebb területének elnevezése Arisztotelész kézirataihoz vezethető vissza, ahol a fizikával kapcsolatos munkái után néhány cím nélküli értekezést találtak. Mivel ezeknek az értekezéseknek a jellegét nem volt könnyű meghatározni, és mivel a fizika fejezetei után következtek, a „metafizika” címkével látták el őket – "a fizika utáni" -.

A metafizika tárgya végül is az univerzum legalapvetőbb összetevőinek keresése volt. A materializmus szerint az elemi összetevő az „anyag” (a négy alapelem, az atom, a modern fizika elemi részecskéi stb.); az idealizmus számára viszont a lét alapeleme nem anyagi jellegű. Egyes idealisták az „elmét” találták elsődlegesnek, de Kant például a „tér-idő-t” tekintette az univerzum legelemibb részleteinek, Püthagorasz a „számok” elsődlegességé hirdette, Schopenhauer pedig az „Akarat” mindenhatóságában hitt.

Az összetevőkből tovább haladva a metafizika azt is megvizsgálja, hogy az összetevők miként keletkeztek; hogyan hatnak egymásra; és talán a legfontosabb kérdésként, hogyan alakult ki az öntudatunk. Végül is a metafizikai legalapvetőbb kérdései az alábbiakban foglalható össze.

- Volt-e kezdete a világegyetemnek, vagy az örök?

- Van-e kölcsönhatás az összetevők között, vagy a kölcsönhatás merő illúzió?

- Hogyan alakult ki az élet? Az univerzális alapvető összetevők kölcsönhatásának eredményeként (materialista nézet), vagy az életet a világegyetem kezdetéért felelős erő hozta létre (idealista nézet).

- Az elmét az anyag határozza meg, vagy fordítva?

- Van-e szabad döntésünk, vagy tetteink előre meghatározottak?

Igaz, hogy a fentiek elsősorban metafizikai problémáknak tűnnek, jó részük azonban a filozófia más területein is relevánsak, mint például a szabad akarat kérdése az etikában, vagy az anyag-elme kapcsolat a vallás filozófiájában.

Érdemes megjegyezni, hogy alkalmanként az, amit egykor metafizikai problémának tartottak, később tisztán fizikai problémává válhatott. A Föld alakja és elhelyezkedése például eleinte a metafizikai tárgya volt. Ennek egyik szemléltetése az ókori Indiában elképzelt lapos Föld, amit egy kígyó, egy teknősbéka és négy elefánt tartott. Azonban az ókori görögök gyakorlati megfigyeléseinek eredményeként BCE. 500 körül a Föld gömbölyűsége a metafizikai fantáziavilág helyett a kézzelfogható fizikai valóság részévé vált. Hasonlóképpen, Newton három fizikai mozgástörvénye előtt úgy vélték, hogy az egyenes vonalban állandó sebességgel haladó testek mozgását valamilyen titokzatos metafizikai erő tartja fent. Amikor Newton bebizonyította, hogy ilyen típusú mozgáshoz a testeknek a beindulást követően egyáltalán nincs szükségük erőre, a metafizikai dilemma azonnal fizikai problémává vált. - A fenti szakasz az én értelmezésemet képviseli a metafizikáról.

Állandóság vagy változás?

Az egyik legelső metafizikai alapkérdés, amellyel már a legkorábbi filozófusok is szembe kerültek, a világ egy részének látszólagos állandósága és a mindennapi élet nyilvánvaló változásai közötti ellentét. Az ókorban az ellentmondást a következőképpen próbálták feloldani: a világ állandó aspektusait, mint például a csillagok és a bolygók (vélt!) stabilitását vagy a hegyek megrendíthetetlenségét az „igazi valóság” megtestesítőjének tekintették, míg az emberi léptékben tagadhatatlan változásokat, így az egymást követő évszakokat, a növekedést, az öregedés folyamatát stb., "látszólagos valóságként" könyvelték el. Az állandóság és a változás kibékíthetetlennek tűnő konfliktusa a legtöbb ókori gondolkodó számára szinte megoldhatatlan dilemmát jelentett, és ez a bizonytalanság bizonyos fokig egészen napjainkig végigkísérte a filozófiai gondolkodást. - Popkin és Stroll alapján. –

Ismeretelmélet vagy ismerettan (episztemológia)

Az ismeretelmélet általánosságban azt vizsgálja, hogy mik a valóság megismerésének feltételei, hol vannak a tudás határai, és milyen forrásokból juthatunk hozzá ismereteinkhez: például megfigyelés, tisztán intellektuális dedukció, intuíció, kinyilatkoztatás, hit stb.

Empirikus filozófia

A megfigyeléseken alapuló ismeretszerzés forrása lehet véletlen tapasztalat, vagy megtervezett kísérlet, de a kapott információt mindenképpen az öt érzékszervünkön keresztül nyerjük. Az ismeretszerzés ezen formáját az un. empirikus filozófia vizsgálja. Az empirikus filozófia bármilyen előzetesen létező tudás nélkül próbáltja értelmezni az érzékeink által megszerzett tapasztalatainkat. Az empirikusok szerint megfigyeléssel, azaz a posteriori ismeretekkel, olyan koncepciók felismerése lehetséges, ami másként elképzelhetetlen volna.  Ennek az iskolának az egyik jeles képviselője volt Locke (lásd később).

Racionális filozófia

Ha elismerjük, hogy bizonyítható ismeretekhez az érzékszervektől független úton is eljuthatunk, akkor a racionális filozófia útjára lépünk. Ez az irányzat azt állítja, hogy a megismerést, azaz a tudást és az ezeket leíró fogalmakat nem lehet érzékszervi tapasztalataink alapján meghatározni, mert ezek az érzékszerveink számára elérhetetlenül, avagy a priori, léteznek. Platón például a valós igazságot egy empirikus módon hozzáférhetetlen tartományban, az ideák szférájában képzelte el (lásd később). Mások szerint a megszerzett ismeretek azért nem empirikusak, mert logikai, matematikai, esetleg erkölcsi érvelésekkel fedezhetők fel.  Megint mások az intuíció vagy az emberi természet veleszületett kapacitása révén vélik elkerülni a megfigyelés szükségességét. Az utóbbi elgondolásra jó példa Kant, aki az un. szintetikus a priori tudást az ember veleszületett tulajdonságának tekintett (lásd később).

Teológia

A teológia fő információs forrásai a kinyilatkoztatás és a hit. Mindkét megismerési forma egy természetfölötti teremtő és szervező erő létezéséhez kötött. Bár a teológia igazából sem az empirikus sem a racionális gondolkodásba nem illik bele, számtalan kísérlet történt az isteni lét intellektuális bizonyítására. Ez alapvetően egy racionális filozófiai elem (lásd például Aquinói Szent Tamás munkásságát). Ilyen formán, még ha első pillanatra paradoxonnak tűnik is, az isteni erőbe vetett hit egy racionális filozófiai álláspont, mivel isten formájában elfogad egy fizikai érzékszerveinken kívül létező, azaz empirikusan nem hozzáférhető igazságot.