Részlet #2 az Ezüstdénárból

Amint a szobába lépett Misi, Lívia mindjárt észrevette és felugrott az asztaltól. A társaság már körbeülte az ételt és javában majszolták a szendvicseket, töltött tojást, majonézes krumplit és sós süteményeket. Az asztal közepén két szódás szifon és három üveg felbontott bor állt. Lívia széke mellett volt egy üres hely, ami nyilván Misire várt. Egy forró csók és ölelés közben Misi boldog születésnapot kívánt az ünnepeltnek, és átadta ajándékát. Lívia sugárzó arccal nyugtázta a lemezt és odasúgta: – Ugye itt maradsz éjszakára, hogy meghallgassuk!

–           Igen, azért is.

A lány belecsípett a karjába, aztán szólásra emelkedett.

–           Na, most essünk át a bemutatásokon! Ő Solti Misi, a barátom…vagyis fiúm, akit itt többen ismernek már – mutatott az újonnan jöttre. Misi a fénytől kissé elvakítva a számára kijelölt szék felé botorkált, míg Lívia folytatta a bemutatkozást. – A két lány az asztal túloldalán Emma és Éva, ők kedves barátaim az egyetemről. Mellettük régi barátnőm Olga és társa Géza, majd Péter, aki Misi gyerekkori focitársa. Ugye jól mondom? – kacsintott tréfásan a két férfire.

–           Már amennyire focizásnak lehet nevezni, ha valaki le-föl szaladgál egy labda körül a grundon, – jegyezte meg Péter az orra alatt, de úgy, hogy mégis lehessen hallani.

Misi megadóan elmosolyodott.

–           Aztán jön egy másik gyerekkori társ, Feri, és a kedvese, Bea, aki azt hiszem még nem találkozott Misivel. Én pedig itt állok előttetek, teljes huszonegy évemmel, ami mellesleg, mint tudjátok, a mai este apropója is. Köszönöm, hogy eljöttetek.

Az éljenzés és udvarias taps után Lívia egy gesztussal még szót kért:

–           Majd elfelejtettem, hogy érdekes módon éppen ma van az együttjárásunk évfordulója is. Bizony, Misi meg én már hat hónapja járunk együtt. Ugye ezt te sem tudtad, Misi? – perdült Lívia a fiúhoz, és egy csókot nyomott az arcára. Mielőtt Misi reagálhatott volna, Péter megkérdezte:

–           És mikor találkoztatok előszőr? – a „találkoztatok” szót sokat sejtetően kihangsúlyozta.

–           Éppen hat hónapja. Lényegében mind a ketten úgy tekintjük, hogy kapcsolatunk az első találkozásunkkal kezdődött.

–           Érdekes és szokatlan első randevú lehetett, – jegyezte meg Péter, ezúttal nem titkolt gúnnyal a hangjában.

–           Valóban, mind a két jelző jól illett az alkalomra. Misi egyike volt az utolsó fizetős vendégeimnek, és az első, aki fizetés után nem fogadta el, ami hm… megillette volna.

A meglepő bejelentés közben Misi a székéhez ért és tekintetével végigpásztázta az asztal körül ülőket. Elsőként Péter arcán vett észre egy nála ritkán mutatkozó zavart. Nyilvánvalóan meglepte Lívia váratlan szókimondó őszintesége, amivel talán mindenféle további csipkelődésnek akarta elejét venni. – Vagy lehet, hogy így akarta meghatározni az est hangnemét? – vélekedett Misi, aztán Ferire nézett, aki Beával együtt Péter mellett foglalt helyet. Barátja nagyjából tisztában volt a helyzettel, és csak beleegyezően ringatta fejét a hallottakra. Bea arca enyhén kipirult. Visszafogott reakcióját látva azonban Misi biztos volt benne, hogy Feri már felvilágosította barátnőjét a körülményekről. A Bea melletti két lányt, akiket Misi még sosem látott, könnyű volt beazonosítani Lívia leszbikus egyetemista társaiként. A bejelentés után mindketten egyetértő pillantással biztatták barátnőjüket, hogy folytassa az egyenes beszédet.

Misi szeme tovább siklott. És megdöbbent! A lány, akiről Lívia leszbikus barátnőjeként hallott és így kénytelen–kelletlen riválisaként kellett elfogadnia, ugyanaz az Olgi volt, akivel Klári barátnőjeként már találkozott! Utolsó összefutásuk óta Olga hajviselete nehezen leírható fantáziaszínekben pompázó, vadonatúj, rövid frizurává módosult, így a kezdeti káprázatban nem ismerte fel a lányt. – Sosem gondoltam volna, hogy Olgi és Olga egy és ugyanaz! Mint, ahogy az Esthajnalcsillagról sem derült ki mindjárt, hogy egy és ugyanaz, mint a Vacsora csillag és Virradó csillag. Csak nem biszekszuális Klári is? – merült fel a gondolat Misiben. – Na, nem, az lehetetlen! És ha mégis, akkor az már Klaus gondja.

Olga már jó ideje feszülten figyelte Misit, aki a bemutatkozás buzgósága közben nem vette észre az érdeklődését. Amikor tekintetük végre találkozott, a lány helyeslően bólintott Lívia bejelentésére, és apró intéssel üdvözölte Misit is. Barátja, Géza, akivel Misi már találkozott,  Lívia bejelentése után szinte teljesen megkövült. A megdöbbenéstől még az üdvözlő legyintésről is megfeledkezett. Miközben a szegény fiú még mindig barátnője leszbikus kapcsolatán tépelődött, most hirtelen egy rakás új inzultussal kellett szembenéznie: kiderült, hogy a férfi, akivel egykor Klári barátjaként ismerkedett meg, most egy prostituált fiúja. Vagy stricije? És a prostituált, az ő Olgájának a leszbikus partnere! Ez túl sok volt megkínzott lelkének. Kissé elhúzódott Olgától és egy hirtelen felkapott szendvicsbe harapott. Misi leült Lívia mellé. A lány állva folytatta mondandóját.

–           Azóta sokat beszéltünk Misivel, és megegyeztünk abban, ami mellesleg az egyetem befejezése után egyébként is a tervem volt, hogy szakítok a korábbi életformámmal.

–           Lívia, ha már ilyen nyíltan beszélünk szigorú tabutémákról, megkérdezhetem, hogy miért fordultál a pénzszerzés azon formájához, amire te is és Péter is utaltatok? – szakította félbe Bea kissé félszegen, miután némi torokköszörülés után visszanyerte higgadtságát.

–           Két okból. Főként azért, mert nem láttam más módját a tanulmányaim finanszírozására.

Ekkorra Géza is valamennyire összeszedte magát. Az egyik boros üvegért nyúlt, és közben megkérdezte: – De Lívia, hiszen kaphattál volna tanulmányi ösztöndíjat, menzát és kollégiumot!

–           Ez mind igaz. Csakhogy a kolesz nem jött össze. A részletekbe most nem akarok belemenni.

–           Tényleg csak őszinte kíváncsiságból kérdezem, nem valami provokációként, de miért van az, hogy más egyetemisták nem kényszerülnek ilyen lépésre? – folytatta Géza. – Elmennek albérletbe, alkalmi pincérnek vagy eladónak, kapnak egy kis szülői támogatást, és megélnek abból, ami van.

–           A szülői támogatás kizárt, mert árva vagyok. A többit nem sok sikerrel próbáltam. És itt jön be a második ok. Elismerem, hogy ez egy igencsak sajátos szempont, ami sok más lánynál valószínűleg fel sem merül, de…nahát itt van! Ki vele! Van bennem valami, ami sok más lányból hiányzik, bár valójában sokan csak titkolni próbálják. Valami…, amit én természetesnek veszek, de legtöbben kivetnivaló hibának vagy romlottságnak tartják. – Itt némi szünetet tartott. Amint kínos gondossággal kereste a legmegfelelőbb szavakat, egész testén egy láthatatlan belső vihar jelei mutatkoztak. Arca vérvörösre vált. Alsó ajkát fehérre harapta. Szemöldöke szűkre húzódott. Gesztikulációjával mintha egy láthatatlan kapaszkodó után matatott volna. Fejét az asztal felett alacsonyan függő rézcsillár felé billentette, mintha a fénytől várt volna segítséget. Aztán elszántan ismét nekivágott – Most nagyon őszinte akarok lenni, még ha kicsit nehezen is sikerül, de hiszen barátok között vagyok:… Hmm,…hogy is mondjam… valami izgalmasat találtam abban, amit…és …igen…ahogy csináltam. – Lívia észrevette Géza igyekezetét az üveggel, és így folytatta, – De miért nem könnyítjük meg a kényes beszédtémát egy kis borral? A tervem különben is az volt, hogy az estét valamiféle gyufagyújtás nélküli gyufás játékos önvallomásokkal tennénk érdekessé. És hollá, íme, én már el is kezdtem!

Misi elszorult torokkal figyelte, amint önvallomásával barátnője belevágott a maga kreálta kényes helyzetbe, de a kendőzetlen szavak végén megkönnyebbülten nyugtázta, hogy bámulni való bátorsággal jutott túl a nehezén. Lívia kényelmetlenségét nehéz lett volna nem észrevenni. Mindenki együttérzéssel figyelte a beszélőt. Mindenki, kivéve Pétert, aki mogorván méregette tányérján a félbehagyott majonézes tojást. Misit egy egerésző macskára emlékeztette, aki éppen ugrása ívét számítgatja. Géza öntött a borból Olgának és magának, majd továbbpasszolta az üveget. Amíg az ital kézről kézre járt, folytatódott a csend. Mintha mindenki a hallottakat emésztette volna, és várta, hogy az alkohol megoldja a nyelveket. Végül, ahogy Misi várta, Péter törte meg a hallgatást.

–           Ha már egy ilyen őszinteségi rohamokat provokáló estét terveztél be nekünk, hadd próbáljam értelmezni, amit hallottam. Mert ez nem egyszerű. Azt mondod, hogy a prostitúciót csak egyesek tekintik kivetnivaló romlottságnak, míg te ezt természetesnek veszed. Hát nem igaz, hogy minden törvény, minden vallás és minden emberi jóérzés mélyen elítéli, ha egy nő árulja a testét?! Nem igaz, hogy a prostik a társadalmi szemétdomb legalja?! És te ezekkel a  feslett, züllött, gátlástalanul számító, kábítószerező, alkoholista alakokkal vállalsz közösséget?

–           Bocsáss meg Péter, de azért ezekről a nőkről többet tudok, mint bárki ebben a szobában. Tudom, hogy sokan azok közül, akik ezt csinálják, nem illeszthetők abba az egyszerű sablonba, amibe te és sokan mások bele akarják őket préselni. A magukat áruló nők ugyanolyan sokfélék, mint az utca embere. Nem lehet sablonokban gondolkodni róluk. Igaz, hogy vannak olyanok is, akiket említettél; lezüllött emberi roncsok. Aztán olyanok is, akik erkölcsileg semmivel sem romlottabbak, mint a társadalom gátlástalanul meggazdagodni vágyó ügyeskedői, az úgynevezett „sikeres” emberek – legalábbis a közvélemény így beszél róluk. Ezek a nők ugyanúgy a bőségre vágynak, mint a fenti ügyeskedők. Számukra azonban nem a megvesztegetés, korrupció, befolyásos személyekkel való mutyizás a jobb mód forrása, hanem a szexre éhes férfiak pénztárcája.

Péter szemét forgatva bámult a plafonra, de felháborodását még nem tudta szavakba foglalni. Lívia pedig lankadatlanul folytatta.

–            De ismertem olyat, aki akkor határozta el magát a prostitúcióra, amikor mindössze egy kiló lisztet talált a szülei spájzában karácsonykor. Olyan is volt, akit a szülei biztattak, mert nem tudták fedezni az alkoholfogyasztásukat. És a szegény lány kötelességének érezte, hogy segítse azt az egyedüli két embert, akik látszólag gondját viselték.

–           Mert nyilván senki más nem törődött vele, – szólt közbe Bea együttérzően.

–           Persze. Aztán ott volt egy másik lány, akit jómódú családja tett ki az utcára, mert leszbikus volt. Milyen választási lehetőségei voltak? – Ezen a ponton Emma szemében könny csillant meg. Éva egy zsebkendőt nyújtott át neki. – Egy sorstársam arra gyűjtött, hogy japán stílusú gésaházat nyisson, ahol az érdeklődő a testi és szellemi felfrissülést egyaránt megtalálhatja.

–           Szóval a Madame karrierjét választotta! – vetette közbe Péter megvetéssel.

–           Péter, ezeken az embereknek, akikről te olyan mérhetetlen megvetéssel beszélsz, százféle alaptermészete van. Te mikor gondoltál arra, hogy a spórolt pénzeden elviszed szüleidet az egyiptomi piramisokhoz?

–           Nincs szükségük az én pénzemre, ha meg akarják nézni.

–           Na, ennek a lánynak nem voltak olyan szerencsések a szülei. Annyira viszont szerencsések voltak, hogy kaptak egy hálás gyereket.

–           Végtére is mit akarsz mindezzel mondani? – kérdezte Péter indulatosan.

–           Azt, hogy ha valaki képes kilépni a maga szűk köréből, akkor sok minden meglepőt vehet észre a világban. És ha mindezen egy kicsit elgondolkozik, akkor rájöhet, hogy az előítéletei hamis, vagy csak részlegesen valódi információkra épültek. Ezen a ponton egy tisztességes, felelőségteljes embernek meg kell tudnia változtatnia a sztereotípiáját.

–           De ugye jól értelek Lívia, hogy nem csak a prostitúcióval kapcsolatos sztereotípiákra gondolsz? – kérdezte Feri váratlanul.

–           Valóban. Veled és Misivel is már beszélgettünk ilyesmiről.

Emma szenvedélyes hangon vágott közbe. – Szégyenletes az is, ahogy a homoszexualitást kezelik. Naponta érezzük a bőrünkön az emberek degradáló gyűlölködését.

–           Beszélhetnénk persze a nyitott kapcsolatokról is! – kapcsolódott be Olga. – A társadalom egyszerűen nem képes feldolgozni, hogy vannak, akiknek a boldogságához kevés a monogámia.

–           De vannak, akik idegenkednek a poligám típusú életformától, – mondta Géza feszengve.

–           Ha valakiben ez a viszolygás végérvényes, akkor persze a kapcsolatot érdemes felbontani.

–           Vagy a másik fél elfogadhatná a monogámiát, nem?

–           Géza, ne menjünk most ebbe itt bele, – nézett Olga szinte kérlelően Gézára. – A lényeg, hogy társadalmi szinten nem lenne szabad kirekeszteni azokat, akik a poligám élet valamely formájára vágynak.

–           Hát még variánsai is vannak ennek a mocskos életnek?! – kiáltott fel Péter indulatosan.

–           Csakhogy emlékeztesselek, a „mocskos" bibliai népek többnejűek voltak, és a családi kapcsolatok ezen formája máig fennmaradt, – válaszolt kaján mosollyal Olga. – A többnejűség mindennapos a Mohamedán és bizonyos Buddhista közösségekben. Mi több, amikor a szükség úgy hozta, a történelemben többférjű társadalmak is kialakultak, és erre még ma is vannak, igaz, hogy már csak elvétve példák. De alapvetően a nyitott kapcsolatok lehetnek tisztán szexuális vonatkozásúak, vagy mélyebb, érzelmi indíttatásúak, ahol a szexualitás csak másodlagos.

–           Érzelmi!? – nyomta meg a szót gúnyosan Péter. – És akkor te melyik csoportba tartozol? – csapott le Olgára.

Olga elengedte füle mellett a rosszindulatú provokációt. – Az eredeti kérdésed az volt, hogy van–e többféle nyílt kapcsolat. Szóval igen, van! A poligám típusú életnek több variánsa létezik! Perverz módon a nyitott kapcsolatok egyik leggyakoribb formája a nyugati típusú társadalmakban is él és virul, igaz, hogy létezését a legszigorúbb lakatok alatt őrzik. Hivatalosan ezt házastársi hűtlenségnek nevezik.

A szobában meghökkent hümmögés fogadta Olga utóbbi kijelentését.

–           Csak érdekességként emlékeztetlek titeket arra, hogy már Platón is egy szekszuálisan nyitott közösséget talált a gyereknevelésre legmegfelelőbbnek, – mondta Misi.

–           Erről olvashatok valahol? – kérdezte Géza őszinte érdeklődéssel.

–           Platón az Államban írt erről.

–           Hogy visszatérjek az előítéletek, dogmák és szokások alapvető hiányosságaira, hadd hozzak fel egy példát, – terelte vissza a szót az eredeti témára Lívia. – Szóval Péter, neked nagyon kemény szavaid vannak a szexuális különbözőségek elítélésére, mint például erkölcstelenség, törvénytelenség, szemétdomb. Akkor hadd kérdezzem meg, mit gondolsz arról az egykori osztálytársamról, aki tizennégyéves korában azt jelölte meg élete céljául, hogy gazdaggá váljon.

–           Természetes cél. Mindenki gazdag akar lenni! Én is. És ne hazudj magadnak Lívia, mert álszent lennél, ha azt mondanád, hogy te nem!

–           Sem fiatalabb koromban, sem most nem jelöltem volna meg azt az életem fő céljaként, hogy gazdagságra vágyok. Az ellenben igaz, hogy a legtöbb tinédzser dicséretet kapna, ha ezt mondaná, mert őt akkor mindenki egy ambiciózus, sokra hivatott ifjúnak tartaná. Kevésnek jutna eszébe meggondolni, hogy vajon annak a tinédzsernek a célja erkölcsileg tiszta–e. Felmerülnek-e egyáltalán olyan kérdések, hogy képes lesz ez a fiú ölni, csalni, hazudni, másoknak kárt okozni azért, hogy elérje az áhított gazdagságot? Be fog–e lépni az éppen uralkodó pártba pusztán azért, hogy közelebb kerüljön a húsos fazékhoz, és ezzel a végcéljához, a gazdagsághoz? Vagy eleve feltételezik, hogy a fiú csak becsületes, kemény munkával fog rendíthetetlenül a célja felé törni?

–           Inkább ez utóbbi, Lívia. Erről biztosíthatlak, – mondta Péter.

–           Ha ez így van, erre fel is hívják az ifjonc figyelmét, amikor a kijelentést teszi?

–           Ezek a dolgok maguktól értetődőek.

–           Nos, hát akkor most felvilágosítalak, hogy nem. A szóban forgó fiú például most történetesen börtönben ül csalásért. Szóval ezt az eredetileg kedvezően megítélt srácot a tervei bűnbe vitték, míg a szemétdomb legalján tengődő prosti Egyiptomba akarja vinni a szüleit, azért, hogy irántuk való szeretetét bebizonyítsa. Nos, hát akkor kinél hibázott a közvélemény? Az előítélet? A szokás? 

–           Ha már visszatértél a prostikhoz, hadd erősítsem meg: mindegy, hogy milyen okból, milyen magyarázattal, milyen ürüggyel, de aki ezt a bűnt követi el…hmm legyen vétség, ha jobban tetszik, az tulajdonképpen egy egyetemes törvényt szeg meg!

–           Nem tudtam, hogy ilyen szigorú törvénytisztelő vagy, Péter. – Lívia enyhén remegő hangjából alig észrevehető gúny csendült ki, amit éppen finom csipkelődésnek is lehetett venni. Misi persze megértette, hogy a lány minden felindultsága ellenére igyekezett ügyfele titkát megőrizni, ahogy egy egykori „profihoz” illik.

Lívia felemelte hangját: – Bár a hivatalos törvények ezt nem mindig fejezik ki, az én egyik legfontosabb vezérelvem az, hogy ne okozzak kárt másoknak. És azt hiszem, hogy ezt a törvényt mindeddig be is tartottam. Hogy egyesek mit tekintenek romlottnak, az viszonylagos. Attól függ, hogy milyen környezetben nőttek fel, milyenné formálódott az egyéni gusztusuk, milyen istenek utasításai szerint nevelték őket és hasonlók. Az viszont, hogy ne ártsunk másoknak, hogy elítéljük a hamisságot, a képmutatást és a nyílt hazugságot…, hogy a társadalom egyik legnagyobb értékeként becsüljük az őszinteséget, azt én nem tekintem viszonylagosnak. Ellenkezőleg! Ezeket az univerzális törvények alapkövének tartom!

–           Gondoltál arra, hogy mennyi családi életet és szerelmi kapcsolatot keserített meg, vagy tett tönkre a prostitúció? – kérdezte  Géza indulatosan.

–           Semmiképpen nem többet, mint a boldogtalan házasságok, amiknek a fele válással ér véget – és akkor még nem is számoltuk azokat a sírig tartó fogadalmakat, amiket csak a társadalmi és gazdasági kényszer és az elvárások tartanak érvényben.

Ekkor Olga sietett Lívia segítségére.

–            Hadd tegyek egy kockázatos kijelentést! Ha a társadalom elfogadná a nyílt kapcsolatokat, akkor jelentősen csökkenne a válási arány.

–           Mielőtt erre a nyilvánvaló sületlenségre reagálnék, hadd emlékeztessek arra, hogy most a prostitúcióról beszéltünk. A nyílt kapcsolat pedig egyáltalán nem egyenlő a prostitúcióval! Pénz abban nem cserél gazdát! – kiáltotta Péter.

 Olga angyali arccal kontrázott: – Mivel az embereknek, és igen…, nem csak a férfiaknak, az embereknek…! Mivel nekünk nincs lehetőségünk, hogy a kapcsolataink zökkenőit újabb kapcsolatok segítségével elsimítsuk, pénzért próbálunk felfrissülést keresni. És igenis, a férfiaknak a prostitúció képviseli a nyílt kapcsolatok első fokozatát.

–           És a nőknek mi marad? – kapcsolódott be Éva a beszélgetésbe.

–           Nekik nehezebb. Talán házasságon kívüli kapcsolat? Nagyon ritkán dzsigoló, de az közel sem olyan könnyen elérhető, mint az örömlányok szolgáltatása. A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a boldogtalan feleségek inkább a csendes tűrést választják, vagy az ékszerek csillogásában keresnek vigasztalást.

Misi eltűnődve szőte tovább az eredeti gondolatot: – Eszerint, ha a jelenleg még hagyományosan gondolkodó párok képesek lesznek elfogadni a nyílt kapcsolatokat, akkor szerinted a prostitúció is végleg eltűnik?

Olga elismerő gesztussal fordult felé.

–           Valóban így hiszem. Ha vége nem is lesz, de nyilvánvalóan csökkenni fog a prostitúció és az összes kapcsolódó káros jelenség.

–           Mint például? – kérdezte Péter.

–           Nőket prostitúcióra kényszeríteni és gátlástalanul kihasználni, lányokat csempészni vagy eladni prostitúcióra és hasonlóak.

–           Mondj egy példát, ahol a nyílt kapcsolat segíthet egy házasságon! – követelte Géza kivörösödő arccal.

–           A felek eltérő intenzitású nemi vágya könnyen megérthető példa, – válaszolt Olga.

Géza elvörösödött.

–           Ezt persze tisztán elméleti lehetőségként említem – igyekezett Olga gyorsan tisztázni a helyzetet.

Mielőtt a halk kuncogás fölerősödött volna, Lívia gyorsan továbbvitte a gondolatot. – Több is van ebben, mint szigorú szexuális különbségek. Előző életemben azt találtam az egyik meglepőbbnek…és talán legizgalmasabbnak is, hogy milyen sok mondanivalója volt a…a klienseimnek. Sokszor elgondolkodtam: és nektek egy örömlányért kell fizetnetek, hogy mindezt elmondhassátok?! A feleségetek vagy barátnőtök nem lehetne jobb társaság erre?

–           De nem az az igazság, hogy a prostitúció motorja végül is a szexuális kapcsolat keresése, nem a lelki támogatásra való igény, – vetette közbe Feri, aki eddig némán, de figyelmesen követte a beszélgetést.

–           Bár részben igazat kell adnom neked Feri, ez mégsem a teljes realitás, – helyesbítette Lívia.

–           Akkor most vegyük ki a szexet a nyitott kapcsolatok koncepciójából, – folytatta Olga az eredeti gondolatsorát. –  Hogyan fog alakulni egy ígéretes házasság vagy szerelmi románc, ha idővel kiderül, hogy egyikük többnyire rock zenét szeret hallgatni, a másik pedig jazzt vagy klasszikus zenét is. Vagy az egyik alig viseli el a művészfilmeket, míg a másik ezekből nyeri az inspirációját? Az egyik unalmasnak tartja a szokásos hétköznapi társalgást, a másik nem tudja mit mondjon, ha a beszélgetés filozófiai irányt vesz? Az egyik tiszta, egyszerű életre vágyik, a másik beleszeret a jólétbe? Az egyik felfedezi magában a rejtett világutazót, a másik pedig elkezdi a középkori remeték életét tanulmányozni?

–           Akkor nem kéne férj–feleségnek, vagy szerelmes párnak lenniük – szólalt meg Bea meggyőződéssel.

–           Ti mindent megtaláltatok abban, akit választottatok? – kérdezte Emma váratlanul. – Mert én nem találtam meg a fiú barátomban, pedig nagyon akartam. Rendes és szeretnivaló fiú volt. Sok emlékezetes  bolondságot csináltunk együtt. Igazán élveztük egymás társaságát, de egy valamit nem tudott nekem megadni. És képtelen volt megbocsátani, hogy az a valami nekem hiányzott. – Itt sokatmondóan barátnőjére, Évára nézett, és egymásra mosolyogtak. Éva gyengéden megsimította Emma arcát. Érdekes módon ugyanekkor Lívia és Olga is egymásra pillantottak, aztán fiúpartnerük felé bólintottak. Misi értette a gesztust. Géza arcán valami belső feszültség jelent meg. Misi elgondolkozott. – Látom ő is keményen dolgozik, hogy megeméssze ezt a szokatlan szituációt. Lehet, hogy ő az, akinek más szerelem után kéne néznie?

–           Akárhogy is nézem ezt az egészet, abból, amit mondtok, csak azt veszem ki, hogy szerintetek lényegében a kurválkodás, a rothadó nyugati hippik szabad szerelmeskedése és a leszbikus kapcsolatok fogják megmenteni a társadalmat! – Péter felállt, és kezével az asztalt döngette. – Ez totális erkölcsi degenerálódás!

–           Én inkább úgy látom ezt, – állt fel Lívia is a nagyobb nyomaték kedvéért, – hogy amíg megérik a szabad kapcsolatok erkölcsi elfogadása, a kontrollált prostitúció sokat segíthetne a hagyományos házasságok megőrzésében. A jelenlegi, vadon termő prostitúció gyakran a hátrányos alaphelyzetből, a tudatlanságból, primitívségből nő ki a jobb élet utáni jogos vágy által hajtva. Az ilyen nőknek a képzettség hiányában sokszor nem marad más lehetőségük. Ezt a kiszolgáltatottságot pedig a társadalom bűnözésre hajlamos rétege szinte iparszerűen ki is használja. Megfelelő szabályozás sokat javíthatna ezen, amint azt jónéhány nyugati példa bizonyítja is.

–           Ahogy már mondtam, a nyílt kapcsolatok bevezetése végül magát a prostitúciót is megszüntetné a kereslet lecsökkentésével: miért keressek prostit a változatossághoz, ha a nyílt kapcsolat erre erkölcsileg szabad utat nyit? – próbált Olga nyomatékot adni véleményének.

–           Már megbocsásson a tisztelt ünneplő társaság, de ekkora baromságot én még életemben nem hallottam! Nem csak a keresztény hitemet, hanem egész emberi lényemet mélyen sérti ez a társalgás és…

–           Azt hittem, hogy kommunistáknak nem szabad templomba járniuk, – vágott a szavába Bea ugyanazzal az angyali ártatlansággal, mint korábban.

–           Én nem vagyok párttag!

–           Csak apád az? – kérdezte Feri.

–           Hogyan lehetne másképp miniszterhelyettes!?

Misi a zsebébe nyúlt, és azt érezte, hogy a dénár szinte perzseli ujjait. Vagy talán csak az ujjai forrósodtak fel Péter álszent viselkedését látva?

Lívia ismét megpróbálta a beszélgetést az eredeti témára visszaterelni. – Péter, amiről mi most beszélünk, egy szempontból alapvetően különbözik attól az erkölcsiségtől, ami mellett te kardoskodsz. Az állítólagos keresztény hiteddel ellentétben mi ezeket a gondolatokat nem akarjuk mindenki számára kötelezővé tenni, mint valami vallásos vagy erkölcsi dogmatikus kötelezettséget. Csupán a lehetőségek skáláját szeretnénk kibővíteni, amivel az emberek boldogsága könnyebben elérhetővé válhatna.

Péter élesen felcsattant: – És azt akarjátok bebizonyítani, hogy az emberek boldogsága csak a korlátlan szeretkezési lehetőségektől függ?! Micsoda lealacsonyító vélemény rólunk, emberekről!

Misi zsebében az érem már majdnem lángra kapott. Lívián is látszott, hogy valami nagyon ki kívánkozott belőle, de hősiesen visszafogta magát. Péter azonban még nem fejezte be. – Még ha nem is formálnátok az erkölcsi normáitokat törvénybe, ez a fajta szabadosság minden bizonnyal szétterjedne az egész társadalomban! Nem fog egy bizonyos csoporton belül megmaradni. Előbb–utóbb az egész társadalmat megmérgeznétek!

–           Péter, őszintén szólva nekem is vannak fenntartásaim a nyitott kapcsolatokról, de Lívia és Olga érvei elég erőteljesek, – szólalt meg Misi, gondosan mérlegelve szavait. – A közösségek megmérgezéséről csak annyit, hogy a társadalmi mozgásoknak vannak bizonyos természetes öntörvényei, amik idővel képesek kiszűrni a fejlődést hátráltató változásokat. Ha a kapcsolatok szabadossága egy ilyen, akkor ugyanúgy el fog tűnni a történelemből, mint a jobbágyság vagy a rabszolgaság.

–           De ha nem, akkor egy régi, jól bevált rendszert fog elpusztítani. És ezzel az társadalmi normák végérvényesen semmissé fognak válni!

–           A történelemben olyan jól bevált keresztény elvekre gondolsz, vagy a még formálódóban levő kommunista elvekre?

–           Mindegy melyik! Legyen valaki párttag vagy templomba járó, ezt az erkölcsi fertőt, amit terjeszteni akartok, meg kell állítani. És én tenni fogok róla! – Ez utóbbit Péter közvetlenül Líviának címezte.

Első kézből ismerve  Péter képmutató álszentségét, Lívia már nem tudott tovább uralkodni magán. – Most akkor tényleg nem tudom, hogy téged mint istenhívőt vagy mint jövendő párttagot tartsalak számon az ismerőseim között, mert valahogy az az érzésem, hogy egyik csoport sem lehetne büszke rád!

Péter elképedten meredt Líviára. A düh és méltatlanság szinte cseppfolyóssá vált arcán. Misi hallani vélte a szeméből kipattanó villámok sistergését. A kezében levő műanyagpohár hangos reccsenéssel roppant össze indulatosan ökölbe záruló kezében. A kevés maradék bor az asztalterítőre csurrant. Aztán a megcsonkított ivóalkalmatosságot a földre dobta, és kiviharzott a szobából. Az ajtóból még visszaszolt.

–           Emlékezz, Lívia, tenni fogok róla!

Kintről behallatszott Gizi néni hangja, amint Péter után kiáltott: – Jól húzza be a kaput kedvesem, nehezen csukódik!

Gizi néni figyelmeztetését a szobában kitörő kacagás fogadta. A két leszbikus hölgy egymásra nézett, majd nagyot csaptak egymás tenyerébe. Bea hátradőlt és hisztérikusan elkezdte paskolni Feri vállát. Olga kirobbanó hahotázása mintha kicsit zavarta volna Gézát, de ő sem tudott elnyomni egy szelíd mosolyt.

– Ó, drága Gizi néni, mennyire a szívemből beszélt, – mondta Lívia, kicsorduló könnyeit törülgetve. Misi azonban tudta, hogy a derültség könnyei mögött egy aggódó szempár rejtőzködik. Péter hadat üzent. Zsebébe nyúlt. Ujjaival kitapintotta az ott lapuló dénárt. Az előbbi perzselő érzés megszűnt, és most hűvösség áradt szét a testében. Megnyugodott. A kesztyűt elénk dobták. Hát fölvesszük!